Miért tisztíttassuk ki időben a részecskeszűrőt?

részecskeszűrő tisztítás, részecskeszűrő tisztítása, részecskeszűrő tisztítás Bonyhád, részecskeszűrő tisztítása Bonyhád

Akinek dízelautója van, annak a részecskeszűrő nem ismeretlen fogalom, hiszen ilyen berendezés nélkül már nem is gyártanak dízelautót.

Azt viszont már kevesebben tudják, hogy azon túl, hogy kvázi magától is ki tud tisztulni, néha meg kell járatni az autót nagy sebességgel viszonylag hosszabb távon. Erre azért van szükség, mert így ki tudjuk égetni a lerakódott szennyeződéseket és kormot, mert ha ezt nem tesszük meg, a részecskeszűrő hamar tönkre mehet, és a cseréje egy kisebb vagyonba fog kerülni, ami több lehet, mint amibe az autónk kerül. Ezt mindenképp célszerű elkerülni.

Ha a részecskeszűrővel gond van, azt az ellenőrző lámpa jelezni fogja nekünk. Ilyenkor az öntisztító folyamatokat nem érdemes elhanyagolni, ugyanakkor más megoldás is létezik a részecskeszűrő tisztítására, hiszen léteznek már erre specializálódott cégek, akik elvégzik ezt a munkát.

Elküldhetjük kiszerelt állapotban is a részecskeszűrőnket, és akár fél óra alatt is elkészülhet. A tisztítás lényegesen olcsóbb, mint egy részecskeszűrő csere, még akkor is, ha ezt 100.000 km-enként vagy évente elvégeztetjük. A részecskeszűrő tisztítással nem csak a cserén spórolhatunk, hanem a fogyasztáson is.

Milyen módszerek tisztítják a részecskeszűrőt?

Mielőtt keresgélni kezdünk a neten a részecskeszűrő házilag történő tisztítására, gondoljunk arra, hogy egy nagyon speciális berendezésről van szó, és ha elrontjuk, akkor bizony az egész mehet a kukákba.

De ha véletlen sikerül is a részecskeszűrő tisztítás biztosak lehetünk benne, hogy nem fogjuk 100%-osan tisztára varázsolni, ellentétben azokkal a cégekkel, akiknek ez a profiljuk. Ők a leghatékonyabb és legújabb módszerekkel dolgoznak, és garantálják a részecskeszűrő tökéletes tisztaságát. Ráadásul pontosan fel tudják mérni, hogy mennyire tömődött el a részecskeszűrő, és a megfelelő technológiát fogják alkalmazni.

A részecskeszűrő tisztítására többféle módszer is létezik: speciális folyadékkal való vegyszeres tisztítás, vagy száraz, ill. gőzős nagynyomással való mosása. Hogy melyikre van szükségünk, azt a szakemberek könnyedén meg tudják ítélni.

Ezek a megoldások költséghatékonyak, ráadásul környezetbarátok is, mivel a részecskeszűrő beépítve marad, és továbbra is kifogástalanul fog működni. Érdemes inkább a tisztíttatást választani, hiszen ezzel rengeteg macerától megkíméljük magunkat, és pénzt is spórolunk.